Egységben az erő
Túrázás közben megsérült biciklist mentettek a rendőrök és az Ipoly Erdő Zrt. munkatársai a Börzsönyben.

Egy középkorú pár szeptember 8-án kerékpárral indult túrázni a Börzsönyben. Az ideális időjárás és az őszbe hajló táj szépsége elragadta a bringásokat, óvatlanná váltak, és baj történt. A férfi – messze a közúttól – egy erdei ösvényen elesett, és megsérült. A baleset következtében nehezen lélegzett, ami mellkasi sérülésre, bordatörésre utalt, ezért önállóan nem tudtak eljutni lakott területig. Párja mindezt bejelentette a 112-es segélyhívón.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központ ügyeletese, valamint a Rétsági Rendőrkapitányság körzeti megbízottja a hívás geokódolása és a körzeti megbízott helyismerete, valamint a bejelentő elmondása alapján azonosította vélhető tartózkodási helyüket. Mivel a sérülés egy személykocsival nehezen megközelíthető területen történt, a rendőrök az Ipoly Erdő Zrt. munkatársainak segítségét kérték, akik egy terepjáróval azonnal indultak.
Az erdészek rövid időn belül megtalálták a bejelentőt a súlyosan sérült férfival a megjelölt és azonosított helyen, majd Diósjenőre szállították őket. Az együttműködésnek köszönhetően a mentők már várták és szakszerűen ellátták a bordatörött férfit.