El akarták vinni a gépkocsit

2014. 01. 09., cs - 13:25
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálaton kívüli rendőr észlelte a bűncselekmény elkövetését.

Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított jármű önkényes elvétele bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 16 éves érdi és egy 14 éves sóskúti lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 16 éves gyanúsított 2014. január 8-án 17 óra 30 perc körüli időben egy érdi parkolóban lezárt állapotban hagyott személygépkocsi egyik ablakát betörte és a gyújtáskapcsolót egy csavarhúzóval megrongálta, így akarta az autót beindítani és eltulajdonítani. Eközben 14 éves társa figyelt. A bűncselekmény elkövetését észlelte egy szolgálaton kívüli rendőr, aki azonnal értesítette kollégáit. A járőrök a helyszínen elfogták a fiatalkorú gyanúsítottakat, valamint megtalálták az elkövetéshez használt csavarhúzót és egy pár szövetkesztyűt is.

 

A 16 és a 14 éves fiúkat az Érdi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki. Mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését.

 

A gyanúsítottak ellen a további eljárást- szabadlábon hagyásuk mellett- az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.


Kapcsolódó oldalak