Elfogások Fejér megyében
Tolvajokat és lopás miatt körözött nőt fogtak el a Fejér megyei rendőrök.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra 2013. október 16-án 10 órakor érkezett bejelentés, mely szerint Dunaújvárosban a Béke körúton lévő egyik élelmiszerboltban lopás történt. A helyszínre érkező járőrök elfogták és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították Cs. Leila 21 éves nagyvenyimi lakost. A fiatal lány ellen a nyomozók szabálysértési eljárást indítottak, majd meghallgatását követően szabadon bocsátották.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei 2013. október 16-án 17 óra körüli időben Dunaújvárosban, a Kandó Kálmán téren igazoltattak egy nőt, akiről az intézkedés során megállapították, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság lopás vétség miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. G. Adrienn 28 éves budapesti lakost ezért az egyenruhások elfogták és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.
Az Enyingi Rendőrőrs járőrei 2013. október 16-án 18 óra 30 perckor Enyingen, a Fő utcában igazoltattak két férfit, akik egy tehergépkocsival közlekedtek. Az egyenruhások a teherautóban nagy mennyiségű cukorrépát találtak, mely eredetét N. Krisztián 29 éves és B. András 34 éves enyingi lakosok nem tudták igazolni. A nyomozók közben megállapították, hogy a cukorrépát Ágostonpuszta külterületéről, egy termelő földterületéről lopták el. A rendőrök ezért a két férfit előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették őket.