Elfogások Fejér megyében
Egy nap alatt három körözöttet fogtak el a Fejér megyei rendőrök.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei 2013. október 18-án 18 óra körüli időben Dunaújvárosban, a Szent György utcában igazoltattak egy férfit, akiről az intézkedés során megállapították, hogy az Orosházai Rendőrkapitányság magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. M Jenő 31 éves nagyvenyimi lakost ezért az egyenruhások elfogták és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon bocsátották.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei 2013. október 18-án 8 óra 30 perckor Fülén a Széchenyi utcában intézkedtek egy férfivel szemben. Az igazoltatás során megállapították, hogy T. Zoltán 46 éves polgárdi lakost a Tapolcai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözi. Az egyenruhások ezért a férfit elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon bocsátották.
A Sárbogárdi Rendőrkapitányság járőrei 2013. október 18-án reggel 9 órakor Sárkeresztúron a Szent István utcában igazoltattak egy nőt, akiről az intézkedés során megállapították, hogy a Székesfehérvári Járásbíróság sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A rendőrök ezért K. Antalné 64 éves helyi lakost elfogták és a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.