Elfogták a gépkocsi feltörőt

2013. 08. 06., k - 09:18
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két személygépkocsit akart feltörni, elfogták a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Készenléti Alosztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást M. István 39 éves berettyóújfalui lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2013. augusztus 3-án 15 óra 15 perc körüli időben egy a Budapest X., Harmat utcában parkoló személygépkocsi zárszerkezetét megrongálta, majd utasteréből pénzt és szerszámokat tulajdonított el. M. István ezt követően a közeli Kőrösi Csoma Sándor utcában is fel akart törni egy személygépkocsit, melynek zárjába egy fémeszközt beletört, de kinyitni nem tudta. A járőrök az elkövetőt cselekménye közben tetten érték, a rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság M. István előzetes letartóztatását 2013. augusztus 5-én elrendelte. Az ügyben a további eljárást az elrendelő szerv folytatja le.


Kapcsolódó oldalak