Elfogták a késes rablót a siófoki rendőrök
A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított 2013. augusztus 5-én rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 55 éves enyingi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. augusztus 5-én 15 óra után néhány perccel egy férfi késsel a kezében bement Siófok belvárosában egy üzletbe. Az eladót a bevétel átadására próbálta kényszeríteni, azonban tette rövid időn belül meghiúsult. A helyiségben tartózkodott egy vásárló, aki kiszaladt az üzletből és a Siófoki Belvárosi Őrszoba - gyalogosan szolgálatot teljesítő – rendőreitől kért segítséget. Az egyenruhások azonnal az üzletbe mentek és elfogták a késsel fenyegetőző rablót, majd előállították a rendőrkapitányságra. M. Jánost - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, továbbá kezdeményezték előzetes letartóztatását.