Elfogták a porcsalmai rongálót

2014. 12. 21., v - 06:46
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatal beismerő vallomást tett.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrse rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 15 éves porcsalmai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a fiú 2014. december 19-én egy porcsalmai lakóház udvarába bement, ahol a nyitott garázsban álló személygépkocsit megrongálta, majd egy másik melléképületben a fagyasztó ládából kidobta a húsokat a földre. A rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt elfogták, a rendőrőrsre előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A fiú beismerte tettét, amit azzal magyarázott „éreztem, hogy jó lenne rosszalkodni”.


Kapcsolódó oldalak