Elkötötték a gépkocsit
A két fiatalkorú fiú autózni akart, a kistehergépkocsit egy kapuvári ház elől vitték el.

A Kapuvári Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két 14 éves fiú ellen.
Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a kapuvári járőrök 2015. május 9-én 2 óra körüli időben a Vitnyéd és Hövej között közlekedő kistehergépkocsit közúti ellenőrzésen akarták igazoltatni. A jármű vezetője a rendőrök jelzésére nem állt meg, nagy sebességgel továbbhajtott. A menekülő sofőr autójával a kanyarban kisodródott és az árokba hajtott.
Az intézkedők a gépkocsi 14 éves vezetőjét a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították, fiatalkorú utasát a mentők kórházba vitték. A fiatalok gyanúsítotti kihallgatásukon beismerték, hogy a nyitott gépkocsit egy kapuvári családi ház elől vitték el, hogy a benne hagyott indítókulccsal a környező falvakban autózzanak. A velük szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott, bevallásuk szerint füves cigarettát szívtak.
A gépkocsi tulajdonosa autója eltűnését nem észlelte. A rendőrök értesítették hajnalban, hogy járművét megtalálták.