Előállított garázdák

2013. 10. 30., sze - 09:33
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság hat ároktői nővel szemben. A nyomozás adatai szerint 2013. október 29-én 13 óra 30 perckor a település Ady Endre utcáján előzetes szóváltást követően a későbbi terheltek kölcsönösen bántalmazták egymást. A bejelentést követően a rendőrök még a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 34 éves R. Krisztiánnét, a 18 éves T. Ágnest, a 49 éves B. Juliannát, a 30 éves B. Tündét és két fiatalkorú társukat.

 

A megye rendőri szervei 2013. október 29-én kilenc főt vettek szabálysértési őrizetbe.

A Miskolci Rendőrkapitányság három férfit tulajdon elleni szabálysértésért, két nőt tiltott prostitúciós tevékenység elkövetése miatt. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság csalás miatt alkalmazott személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést egy férfivel szemben. A mezőkövesdi és az edelényi rendőrök tetten ért tolvajokkal szemben intézkedtek három esetben.

 

Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes, megelőző távoltartást egy-egy esetben a Tiszaújvárosi és a Miskolci Rendőrkapitányság.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2013. október 29-én két közúti közlekedési baleset történt, anyagi kárral járó ütközés további nyolc esetben jutott a rendőrség tudomására.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei 2013. október 29-én közúti ellenőrzésen egy sofőrtől a helyszínen bevonták a jogosítványát, mivel a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.


Kapcsolódó oldalak