Előzetes letartóztatásban

2014. 08. 03., v - 11:14
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki megrúgott egy idős nőt, majd az asszony a villamos elé esett és életét vesztette.

Mint arról korábban hírt adtunk a Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2014. augusztus 1-jén 12 óra 48 perckor érkezett bejelentés, miszerint baleset történt a 4-6-os viszonylatszámú villamos Budapest II., Margit híd Budai hídfő megállójánál.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a villamosmegállóban A. Áron Gergely megrúgott egy ott várakozó idős hölgyet, aki ennek következtében a járműszerelvény elé esett. Az idős asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az utasok a helyszínen visszatartották a 41 éves férfit, akit a Készenléti Rendőrség kiérkező járőrei elfogtak.

A férfit a nyomozók előállították, gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást – őrizetbe vétele mellett - A. Áron Gergely ellen. A nyomozók előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság a mai napon elrendelt.


Kapcsolódó oldalak