Előzetesbe kerültek a gyanúsítottak

2014. 07. 28., h - 15:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerepes egyik utcáján támadtak a sértettre.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya L. Mihály 62 éves kerepesi és G. Tibor 59 éves kistarcsai lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított és ez idáig ismeretlen társuk 2014. július 25-én 21 óra 30 perc körüli időben Kerepes egyik utcáján leszólította a sértettet, aki bevásárlás után gyalogolt hazafelé. A három férfi a sértettet körbeállta és a pénzét, továbbá a nála lévő termékeket követelte.

Mivel a férfi azokat nem adta oda ütni kezdték, majd miután a földre esett megtaposták és rugdosták. Ezt követően elvették tőle a pénzét és egy üveg italt. 

 

A bejelentést követően a gödöllői nyomozók megkezdték az adatgyűjtést és a sértett kihallgatását, melynek eredményeként azonosították és rövid időn belül elfogták L. Mihályt és társát.

A két férfit előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket. Harmadik társukat még keresi a rendőrség.

 

A Gödöllői Járásbíróság 2014. július 27-én elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak