Előzetesben a támadó
Bántalmazta vitapartnerét.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya indított eljárást testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett - H. Attila 28 éves budapesti lakos ellen.
Mint arról korábban hírt adtunk, H. Attila 2014. augusztus 2-án 4 óra körüli időben egy Budapest IX., Határ úti söröző előtt szóváltásba keveredett egy ott szórakozó férfival. A sértettet többször bántalmazta, amelynek következtében a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd a gyanúsított elmenekült a helyszínről.
A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói beazonosították a támadót, majd 2014. augusztus 8-án egy Budapest XVIII. kerületi parkolóban elfogták.
Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le, az illetékes bíróság 2014. augusztus 10-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.