Előzetesben a váci garázda
Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az 54 éves váci férfit.
Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást indított S. István 54 éves váci lakos ellen, aki a megalapozott gyanú szerint 2014. január 12-én 13 óra körüli időben az ajtó betörését követően bejutott a volt felesége váci lakásába és egy bottal bántalmazni kezdte az asszonyt, valamint a lakás több berendezési tárgyát megrongálta. Ezt követően a gyanúsított- elszámolási vita rendezése céljából- megjelent egy ismerőse családi házánál, ahol fenyegető kijelentéseket tett, valamint megrongálta a kapun lévő csengőt és a postaládát, majd egy kővel betörte a lakás egyik ablakát.
http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/helyi-hirek/garazdasagok-pest-megyeben
S. Istvánt a váci rendőrök őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság bűntett, rongálás vétség, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az illetékes bíróság 2014. január 15-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.