Eltiltás hatálya alatt állt a balesetet szenvedő sofőrt

2023. 09. 19., k - 08:53
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás bűncselekmény elkövetése miatt is körözték a Gyöngyösfalu térségében fának ütköző járművezetőt.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra a 2023. szeptember 18-án 5 óra és 2023. szeptember 19-én 5 óra közötti időben egy, súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés, valamint négy, anyagi kárral végződött baleset helyszínén is intézkedtek a rendőrök.

Egy kőszegi férfi közlekedett autójával 2023. szeptember 18-án, az esti órákban a 87-es számú főúton Gyöngyösfalu felől Szombathely irányába. Haladása során a főút 36-os kilométerszelvényében elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról, egy fának ütközött, majd a tetejére borulva állt meg. Az ütközés következtében a gépjármű kigyulladt és az elsődleges orvosi információk alapján a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínen a járművezetővel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért orvosi ellátása során további mintavételre is sor került. A rendőrök megállapították továbbá, hogy a férfit a Szombathelyi Járásbíróság már korábban a járművezetéstől eltiltotta és a Soproni Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény miatt körözést adott ki ellene. A gépkocsivezetőt őrizetbe vették, ellene büntetőeljárást kezdeményeztek járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A Vas vármegyei rendőrök rendszeresen intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel szemben. A baleseti okok között kiemelkedő kockázati tényező az ittas, valamint bódult vezetés. Döntsön Ön is helyesen, soha ne vezessen járművet, ha alkoholt fogyaszt! A közlekedési szabályok megszegése súlyos következményekkel járhat!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.