Eltiltott járművezetőt fogtak a sümegi egyenruhások

2023. 06. 02., p - 07:35
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hat főt fogott el, közülük négy embert az ellenük kiadott körözések alapján. Három személyt állítottak elő, köztük egyet ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

A járőrök 2023. június 1-jén 15 óra 20 perc körül Sümegen állítottak meg egy személygépkocsit, és ellenőrizték annak vezetőjét. Az igazoltatás alkalmával a 34 éves fóti sofőr nem tudta átadni a rendőröknek a vezetői engedélyét, ugyanis a Dunakeszi Járásbíróság 2024. november 18-ig eltiltotta őt a járművezetéstől. Az egyenruhások ezután a férfit elfogták, majd előállították a Sümegi rendőrőrsre, és ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetése miatt büntetőfeljelentést tettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kristálydílerek

A zuglói rendőrök egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított páron ütöttek rajta. A lakásukon talált drog mellett rengeteg pénzt, két autót és tizenegy mobiltelefont is lefoglaltak.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.