Eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült

2023. 02. 06., h - 07:29
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 72 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában a rendőrök hat személyi sérüléssel járó és tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány négy főt vett őrizetbe és tizenkilenc személyt fogott el, közülük négyet az ellenük kiadott körözések alapján. Huszonhárom embert állítottak elő, köztük nyolcat ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést hét esetben hajtottak végre.

A járőrök 2023. február 5-én délelőtt Balatonkenesén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 41 éves Bács-Kiskun vármegyei lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, ugyanis a Komlói Járásbíróság 2025. január 3-ig jogerősen eltiltotta őt a járművezetéstől.

A rendőrök a férfit ezután előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgatták. Ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.