Eltiltották, mégis vezetett

2016. 02. 29., h - 12:03
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság a 37 éves férfit szabálysértési őrizetbe vette.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjától bejelentésében egy férfi kért segítséget 2016. február 28-án 14 óra 18 perckor, miszerint Salgótarján belterületén vezette a saját tulajdonát képező személygépjárművét, amikor egy kereszteződésben utolérte és előzni kezdte őt egy személygépkocsi, miközben járművének ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, de a gépjárművet vezető férfi megállás nélkül továbbhaladt.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei a helyszínen beszerzett adatok alapján rövid időn belül azonosították a másik gépjármű vezetőjét és a helyszín közelében, az utcán igazoltatták. Az intézkedés alkalmával megállapítást nyert, hogy a 37 éves salgótarjáni férfi az általa vezetett gépjárművel úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy az engedélyhez kötött járművezetéstől a Salgótarjáni Járásbíróság 2016. szeptember 31-ig eltiltotta.

A rendőrök Sz. Jánost a rendőrkapitányságra előállították.  A hatóság vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vétele mellett gyorsított bírósági eljárást kezdeményezett. 


Kapcsolódó oldalak