Eltiltották, mégis vezetett

2014. 08. 14., cs - 09:26
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a férfi bíróság elé állítását kezdeményezte.

Eltiltás hatálya alatt vezettet egy gépjárművet az a 27 éves salgótarjáni férfi, akit 2014. augusztus 13-án 12 óra 10 perc körüli időben fogtak el a rendőrök.  Az egyenruhások Salgótarján belterületén állították meg a személygépkocsival közlekedő sofőrt. Az ellenőrzéskor megállapították, hogy a férfit a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya, továbbá a Salgótarjáni Járásbíróság korábban eltiltotta a vezetéstől. A rendőrök a sofőrt előállították, és vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást indítottak, és – őrizetbe vétele mellett - gyorsított eljárásban kezdeményezték bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak