Embercsempészés miatt nyomoztak
Egy embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást zártak le vádemelési javaslattal a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A nyomozás során megállapított adatok alapján az 52 éves F. D. olasz állampolgárt a Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei 2015. szeptember 10-én 8 óra 5 perckor fogták el a 71-es számú főút 19. kilométerszelvényében. Az olasz forgalmi rendszámú, zárt rakterű kisteherautóval közlekedő férfi a megalapozott gyanú szerint segítséget nyújtott összesen 33 fő, magát szír állampolgárnak valló személynek ahhoz, hogy illegálisan Németországba juthassanak. F. D.-t az egyenruhások a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. Ezután a bíróság előzetes letartóztatását rendelte el.
Az embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. D.-vel szemben folytatott nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a napokban befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.