Engedély nélkül vágtak fát
A sarudi körzeti megbízott érte tetten a két besenyőtelki férfit.
A sarudi körzeti megbízott 2014. november 23-án 11 óra 50 perckor Poroszló külterületén két személyt fakivágás közben tetten ért.
Az egyenruhás igazoltatta a két besenyőtelki férfit, mely során kiderült, a két férfi olyan területen vágott ki fákat, mely nem az ő tulajdonuk, valamint a terület tulajdonosától nem kaptak fakivágásra engedélyt.
Az intézkedő rendőr T. László 50 és B. Tibor 43 éves besenyőtelki lakosokat elfogta és előállította a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra, ahol ellenük lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.