Engedély nélkül vitte el a robogót

2022. 08. 04., cs - 13:02
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mohácsi Rendőrkapitányság munkatársai kihallgatták gyanúsítottként a 31 éves kölkedi férfit.

Elfogtak, előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök 2022. augusztus 3-án egy robogóval közlekedő férfit. A 31 éves kölkedi férfit nem sokkal hajnali egy óra előtt vonták intézkedés alá az 56-os főúton, amikor Mohács felé haladt az általa vezetett motorkerékpárral. Az intézkedéskor a rendőrök megállapították, hogy a férfit pénzbírság meg nem fizetése miatt körözték, korábban a járművezetéstől eltiltották, valamint kiderült az is, hogy a robogót egy ismerősétől hozta el, annak tudta és beleegyezése nélkül.

Kihallgatásán a férfi elmondta, hogy azért nem kérte el a motorkerékpárt, mert ismerőse biztosan nem adta volna oda, hiszen tudomása van róla, hogy eltiltották a járművezetéstől. A robogót csak kölcsönvette, azt mindenképpen visszaadta volna a tulajdonosának.

A gyanúsított ellen jármű önkényes elvétele miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.