Értékesíteni akarták a vasat

2014. 07. 28., h - 09:03
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tetten érték a fém tolvajokat Zagyvarónán.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. Árpád 30 éves és B. Norbert 24 éves salgótarjáni lakos ellen.

A rendőrség ügyeletére 2014. július 27-én 20 óra 17 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Salgótarján, Zagyvaróna városrészében, a volt iskola épületébe ismeretlen személyek betörtek. A rendőrök perceken belül a helyszínre értek, ahol a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 30 és 24 éves férfit tetten érték. A jelenlegi adatok szerint a két férfi a bejelentést megelőzően a használaton kívüli épületbe a nyitott ajtón át bement, és ott különféle vascsövet és vasalkatrészt gyűjtött össze, azzal a szándékkal, hogy azokat eltulajdonítsák, és színesfém átvevőnek értékesítsék.

A rendőrök B. Árpádot és B. Norbertet a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték.


Kapcsolódó oldalak