Falat bontottak és loptak a jutai férfiak

2015. 10. 31., szo - 08:35
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség bíróság elé állítást javasol.

A Somogyjádi Rendőrőrs lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két jutai lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettesek 2015. szeptember 28. és 2015. október 3. közötti időben a jutai szőlőhegyen egy hétvégi ház melléképületének falát kibontották, majd onnan két tekercs fém vadhálót loptak el. Az eljárás során beszerzett információk alapján a körzeti megbízottak azonosítottak és elfogtak egy 19 éves és egy 35 éves helyi férfit, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak voltak. Az egyenruhások T. L.-t és R. J.-t a rendőrőrsre előállították és mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellopott vadhálókat T. L. a rendőröknek átadta, akik azokat a sértettnek visszajuttatták. A férfiak az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhettek.

A Somogyjádi Rendőrőrs az eljárást 2015. október 27-én befejezte, és a nyomozati iratokat bírság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak