Fegyvert fogott utastársára –lezárult a nyomozás

2014. 08. 05., k - 15:01
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gáz-riasztó fegyvert fogott egy 63 éves gárdonyi férfi a Dunaújváros és Budapest között közlekedő vonaton utazó fiatal fiúra.

Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Károly Olivér 63 éves gárdonyi lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 63 éves férfi 2013. június 27-én 20 óra körüli időben Érdnél szállt fel a Dunaújvárosról Budapest felé közlekedő vonatra, azonban már elindult a vonat az állomásról, amikor rájött, hogy az nem Székesfehérvárra megy. Ekkor ideges lett, majd minden előzmény nélkül elővett egy gáz-riasztó fegyvert és azt az előtte ülő 16 éves fiúra fogta, majd megpróbálta elsütni. Miután ez nem sikerült, odalépett a fiú elé és a fegyver csövével állon ütötte. Ekkor egy másik utas a fiú segítségére sietett és vele együtt lefogták az agresszív férfit, kicsavarták a kezéből a fegyvert, majd értesítették a rendőrséget.

 

T. Károly Olivért a rendőrök elfogták, majd agresszív, kiszámíthatatlan viselkedése miatt mentőt hívtak hozzá, és kórházba szállították.

 

A gyanúsított ellen folytatott eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak