Fejszével és láncfűrésszel garázdálkodtak
Vádemelési javaslattal zárult a bárnai garázdák ügyében a nyomozás.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást O. Richárd 26 éves, B. Zoltán 28 éves, valamint Cs. Krisztián 24 éves bárnai lakosok ellen.
A nyomozás adatai szerint a három férfi 2015. február 10-én 20 óra 45 perc körüli időben az egyik bárnai italboltban italt próbáltak szerezni, miközben a kiszolgáló hölgyet folyamatosan fenyegették. Ezt követően a 24 éves helyi lakos a nála lévő fejszével - fenyegetésüknek nyomatékot adva - egy alkalommal a padlóba vágott. A három gyanúsított az épületben tartózkodó egyik férfit - előzetes szóváltást követően - az épületből kirángatták, ruházatát leszaggatták, aki a bántalmazás következtében megsérült. Ezt követően a három férfi egy motorfűrésszel megrongálta a településen lévő egyik buszmegálló fából készült padját.
A hatóság a három férfi ügyében a nyomozást a napokban befejezte, és az iratokat vádemelés javaslatával a Salgótarjáni Járási Ügyészség részére küldte meg.