Fejszével ütött
A rendőrség vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a tamási férfi ügyében.
Egy tamási férfi tett feljelentést a rendőrségre, mivel K. István 2014. június 21-én, 20 óra 45 perc körüli időben bántalmazta őt.
A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi egy tamási lakóház folyosóján szólalkozott össze, melynek során a bejelentő megütötte K. Istvánt. A férfi erre válaszul a tárolóból magához vett két fejszét, majd az egyikkel ráütött a sértettre, akit mentő vitt kórházba.
A rendőrök K. István 60 éves tamási lakost előállították, és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett.
A rendőrség a nyomozást lezárta, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal 2014. augusztus 13-án a Tamási Járási Ügyészség részére átadták.