Felderített betörések

2013. 10. 19., szo - 06:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a rendőrök az ellen a két férfi ellen, akik a hajdúböszörményi Rákóczi kertben található ingatlanokba törtek be.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságon egy helyi lakos tett feljelentést 2013. április 9-én 10 óra körüli időben, mert hétvégi házának udvaráról ismeretlen tettesek egy kádat, valamint más fémtárgyakat tulajdonítottak el.

A nyomozás adatai alapján megállapítást nyert, hogy a feltételezett elkövetők 2013 februárjától áprilisáig, hajdúböszörményi ingatlanokból használati tárgyakat és több mázsa tűzifát loptak el.

A rendőrök 2013. május 14-én lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 21 éves O. Sándor hajdúböszörményi lakost, akit előállítását követően gyanúsítottként kihallgattak.

Társát, a 26 éves T. Péter debreceni lakost is sikerült azonosítaniuk a nyomozóknak, akit 2013. május 27-én hallgattak ki gyanúsítottként. 

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a két férfivel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak