Felderítve január 13-án, pénteken

2023. 01. 17., k - 09:52
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi nyomozók elfogták azt a helyi férfit, aki még szerdán délután lopott el egy őrizetlenül hagyott táskát a megyeszékhelyen.

Egy nő tett feljelentést 2023. január 12- én a Szekszárdi Rendőrkapitányságon, mert előző nap délután 3 óra körüli időben ismeretlen tettes ellopta a lépcsőházban felejtett táskáját, személyes irataival, pénztárcájával együtt. A pénztárcában 50.000-forint készpénz volt és a bankkártyája. A kártyáról az ismeretlen több ízben vásárolt, összesen 58.000 forintot költött el, mikorra sikerült azt letiltatni.

A nyomozók a feljelentés napján széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek. A beszerzett személyleírás alapján néhány órával később igazoltattak egy helyi férfit, aki elszámoltatása során elismerte, hogy hozzá kerültek az értékek, bár a lopást tagadta. Gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, találta a táskát a feljelentő lakásához közeli közterületen, majd abból kivette a pénztárcát, a többit nem tartotta meg. Idő közben a kártyáról több helyen vásárolt, majd eldobta azt, a pénzt pedig elköltötte. Tettét megbánta, sajnálja, hogy nem tudott ellenállni a csábításnak.

Az ügyben lopás vétség miatt a Szekszárdi Rendőrkapitányságon folytatódik az eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.