Feliratok a felújított házon

2015. 09. 07., h - 14:02
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenéves fiúk rongáltak meg egy frissen festett házat Békéscsabán. Zöld festékkel feliratokat és ábrákat fújtak az épület falára.

Az egyik békéscsabai társasház közös képviselője 2015. szeptember 6-án 14 óra körüli időben tett bejelentést a Békéscsabai Rendőrkapitányságra arról, hogy a nemrégiben felújított házukat megrongálták. Valaki zöld festékszóróval feliratokat és ábrákat festett az épület falára. A közös képviselő elmondta, hogy előző este a fal még tiszta volt. A rendőrök a bejelentést követően az összefirkált ház melletti épületet is körbejárták és azon ugyanazzal a festékkel festett feliratokat, illetve különböző motívumokat találtak. Ez utóbbi ház egyik lakásában előző este tizenévesek szórakoztak. A rendőrök elszámoltatták a társaság tagjait, akik közül két 15 éves fiút gyanúsítottként hallgattak ki. Mindketten beismerő vallomást tettek. Egyikük elmondta: tisztában volt azzal, hogy a festéket nem lehet lemosni, de nem gondolta, hogy „ebből ekkora ügy lesz”. A lakóközösségek kára összességében meghaladja a százezer forintot.

 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a történteket követően rongálás vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást. 


Kapcsolódó oldalak