Félreértésből büntetőeljárás
A rendőrök önbíráskodás miatt hallgattak ki egy nagyatádi lakost.

A férfi május 3-án ittas állapotban véletlenül zsebre tette a szomszédja telefonját, mivel a sajátjának hitte. A nő, mikor észrevette a hiányát, utánament, és visszavette a tolvaj kezéből a készüléket. Persze ezt meg ő nem hagyta annyiban, és egy pofon kíséretében szerezte vissza az eszközt. A sértett nem látta értelmét a további konfrontációnak, ezért hazament, és másnap feljelentést tett a rendőrségen.
Az egyenruhások a férfit a lakhelyén elfogták és a Nagyatádi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók önbíráskodás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki. A vallomása során a 39 éves M. Attila elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta, hogy akkor jött rá a tévedésre, mikor másnap reggel az asztalon két egyforma telefont talált, de szégyenében nem merte visszavinni a sértettnek.