Feltehetően ittasan, vezetői engedély nélkül vezetett, balesetet okozott
A sofőr autójával Sopronban a Besenyő úton okozott balesetet, mivel nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak.

Egy 29 éves férfi Sopronban, a Besenyő utcában közlekedett Volkswagen típusú személygépkocsijával a Fenyő tér felől az Ady Endre út irányába. Haladása során az Ady Endre úthoz érve az Elsőbbségadás kötelező! jelzőtábla utasítása ellenére a kereszteződésbe lassítás nélkül hajtott be, így nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező 28 éves soproni lakos által vezetett Opel típusú gépkocsinak, és nekiütközött. A karambol következtében az Opel a bal oldali járdára sodródott, majd oldalára borulva egy villanyoszlopnak csapódott.
A balesetben a járművek sofőrjei, valamint az Opel 27 éves, illetve a Volkswagen 24 éves utasai megsérültek, őket a mentők kórházba vitték.
A balesetet okozó személygépkocsi sofőrje vezetői engedéllyel nem rendelkezett. Nála a rendőrök alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért a 29 éves férfival szemben a Soproni Rendőrkapitányság ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:
- Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
- A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
- Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.
„…hogy mindenki hazaérjen!”