Fémrúddal ütötte meg a fiatalokat
A rendőrség vádemelést javasol.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 41 éves férfi ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint Cs. Gyula megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. április 21-én 19 óra 45 perckor egy a Budapest III., Bebó Károly utcában található játszótéren – előzetes szóváltást követően – a nála lévő meghajlított fém rúddal megütött két férfit, amelynek következtében az egyik sértett könnyű sérülést szenvedett.
Az eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága befejezte, a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.