Figyelmetlenség okozta a súlyos balesetet
A fiatal lány nem tartotta be az alapvető közlekedési szabályokat.

Egy 20 éves gyarmati nő közlekedett személyautójával 2022. június 9-én 17 órakor a 83-as főúton Győrszemere felől Győr irányába. Haladása során – eddig ismeretlen körülmények között – áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemből érkező 60 éves szegedi férfi által vezetett személygépkocsival. A karambol során mindkét sofőr megsérült, őket a mentők kórházba szállították.
A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!
… hogy mindenki hazaérjen!