Fizettek, de nem kaptak semmit
Három férfi került előzetes letartóztatásba, miután a megrendelt árut nem küldték meg a sértettek részére. Közel száz megrendelőt károsítottak meg.
Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Gergő 20 éves, K. Richárd 32 éves, K. Béni 27 éves ároktői lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján K. Gergő, K. Richárd és K. Béni 2013. május és 2013. október közötti időszakban egy internetes oldalon hirdetett eladásra különböző mobiltelefonokat. A készülékek vételárát előre átutaltatták a sértettekkel, a telefonokat azonban nem küldték el a megrendelőknek.
A nyomozás során kiderült, hogy a három ároktői férfi nem saját, hanem B. Géza 36 éves tiszakeszi, K.-né M. Edit 27 éves alsóvadászi, valamint B. Ernő 41 éves és B. Ernőné 37 éves homrogdi lakosok nevére és címére utaltatta a készpénzt, akik azt különböző postahivatalokban felvették és átadták részükre, amelyért anyagi juttatásban részesültek. A nyomozók eddig 43 sértettet hallgattak ki.
K. Gergőt, K. Richárdot és K. Bénit a rendőrök a gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették, az illetékes bíróság 2013. október 17-én elrendelte előzetes letartóztatásukat. Az átutalt készpénzt felvevő személyeket szintén gyanúsítottként hallgatták ki az érdi rendőrök, ők az eljárás során szabadlábon védekeznek.
A gyanúsítottak ellen a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.