Garázda magatartást tanúsított
Az elmúlt 24 órában történt Veszprém megyében.
A járőrök 2017. január 17-én Veszprémben a vasútállomáson igazoltattak egy 54 éves helyi férfit. Az intézkedésre azért került sor, mert a férfi agresszív, garázda magatartást tanúsított a váróteremben. A helyi lakost az egyenruhások elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök kettő anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány három főt fogott el, közülük kettő főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Nyolc személyt állítottak elő, közülük öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést öt esetben foganatosítottak.