Garázdák rendőrkézen

2013. 10. 19., szo - 09:10
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, mert 2013. október 18-án 23 órakor a borsodi megyeszékhely egyik buszmegállójában, előzetes szóváltást követően hárman összeverekedtek. A kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsító, másokban megbotránkozást és riadalmat keltő B. Zsolt 45 éves, Sz. Richárd 20 éves, valamint K. János 38 éves helyi lakosokat a kiérkező járőrök a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították.

 

A megye rendőri szervei az elmúlt 24 órában két főt vettek szabálysértési őrizetbe.

A tiszaújvárosi- és az ózdi járőrök egy-egy garázda ügyében hoztak személyi szabadságot korlátozó határozatot. Az illetékes rendőrkapitányságok a szabálysértési őrizetbe vett személyeket 72 órán belül állítják bíróság elé.

Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes, megelőző távoltartást egy esetben az Ózdi Rendőrkapitányság.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2013. október 18-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, anyagi kárral járó ütközés további három esetben jutott a rendőrség tudomására.


Kapcsolódó oldalak