Garázdaság és testi sértés Tabon

2015. 09. 17., cs - 08:13
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tabi rendőrök befejezték a nyomozást, most vádemelést javasolnak.

A Tabi Rendőrőrsön eljárást folytattak egy bátaszéki lakos ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésre álló információk alapján a férfi 2015. május 6-án 7 óra 30 perc és 8 óra 47 perc közötti időben egy tabi vásárban előzetes szóváltást követően ököllel szemén és állán megütött egy 39 éves férfit.  
Az orvosi vélemény alapján a sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A 21 éves férfi cselekménye a jelen lévőkben megbotránkozást és félelmet keltett. A nyomozók Sz. D.-t gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás során szabadlábon védekezhetett. A tabi rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Siófoki Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak