Garázdaság Fonyódon

2015. 10. 09., p - 08:19
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A biztonsági őrt bántalmazta egy vásárló az egyik áruház parkolójában.

A Fonyódi Rendőrkapitányság garázdaság vétség, valamint könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy helyi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 45 éves férfi 2015. október 8-án 16 óra 10 perc körüli időben – előzetes szóváltást követően - egy fonyódi áruház parkolójában a biztonsági őrt többször megrúgta, mely cselekményével másokban megbotránkozást, riadalmat keltett. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. R. Z.-t a helyszínre érkező körzeti megbízottak elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak