Garázsajtónak ütközött
Vezetői engedély nélkül okozott balesetet egy tatabányai lány.

Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2016. augusztus 27-én 0 óra 16 perckor Tatabánya belterületén.
A járőrök a Gál István lakótelep mögötti garázssort ellenőrizték, ahol egy rongálódott személygépkocsit észleltek. A jármű egy garázsajtónak ütközött.
A rendőrök ellenőrizték az autóban tartózkodó három ittas fiatalt és sérüléseik ellátása miatt, értesítették a mentőszolgálat munkatársait.
A vezetőülésben helyet foglaló 22 éves tatabányai lakos elismerte felelősségét. Az intézkedők megállapították, hogy a lány vezetői engedéllyel nem rendelkezik, a kocsit nevére nem íratta és kötelező felelősségbiztosítás nem kötött.
A baleset helyszíni adatai alapján a sofőr haladási sebességét nem az útviszonyoknak, valamint az autó sajátosságainak megfelelően választotta meg. Elvesztette uralmát a forgalomból kivont jármű felett és az épületnek csapódott.
A sofőr súlyosan, jobb első utasa könnyen sérült.
Az ügyeletes orvos a lánytól vér- és vizeletmintát vett, illetve ellene a rendőrök büntetőeljárást kezdeményeztek.