Gátlástalanság

2021. 12. 03., p - 10:46
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki rendőrök megalapozott gyanúja szerint, a terhelt egy elektromos kerekesszékben várakozó férfit károsított meg Rákóczifalván.

A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint egy helyi lakos elektromos kerekesszékkel várakozott egy rákóczifalvai élelmiszerüzlet előtt 2021. december 2-án a déli órákban, amikor egy férfi megszólította azzal az ürüggyel, hogy tud-e kiadó albérletet. A beszélgetés során az 56 éves szolnoki lakos – az időskorú figyelmetlenségét kihasználva – a kerekesszék első csomagtartó kosarában elhelyezett táskából 7500 forint készpénzt emelt ki, majd sietősen távozott. A károsult fia épp leparkolt a gépjárművével és végignézte a lopást. A sértett fia a jogsértő után szaladt és szembesítette cselekményével, aki az eltulajdonított készpénzből 4500 forintot adott vissza. A szépkorú sértett bejelentést tett a rendőrségre, majd az egyenruhások a bűncselekmény helyszínének közelében található sörözőből előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra a feltételezett elkövetőt. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a tettest, aki beismerő vallomást tett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.