„Gyermek-kerékpárosok KRESZ-program”
Négy település négy általános iskolájában kaptak felvilágosítást a borsodi kisdiákok.

Az Országos Polgárőr Szövetség által meghirdetett program keretében, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség szervezésében 2015. május 13-án Mezőcsáton, Miskolcon, Taktakenézen és Tiszakeszin tartottak a helyi általános iskolák diákjainak balesetmegelőzési előadást és foglalkozást a polgárőrség, a rendőrség és a balesetmegelőzési bizottság szakemberei.
A rendezvény célja a kerékpáros közlekedés kultúrájának javítása, illetve a felvilágosítás kapcsán a kerékpáros balesetek, különös tekintettel a gyermekbalesetek számának csökkentése volt.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a négy tanintézményben az említett napon összesen 80 fő gyermek részesült a speciális oktatásban, amely magába foglalta a kerékpározással kapcsolatos elméleti ismereteket, a KRESZ szabályainak megismerését és egy tanpályán a gyerekek vezetéstechnikai készségének fejlesztését.
A program sikerességét mutatja, hogy a gyereknek nagyon tetszettek az előadások és a gyakorlati feladatokon is rendkívüli aktivitással vettek részt.