Gyermekbarát meghallgató szoba Békéscsabán
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon átadták azt a helyiséget, amelyben koruknak megfelelő körülmények között, a lehető legkíméletesebben lehet meghallgatni bűncselekmény sértettjévé, illetve áldozatává vált gyermekeket.

A gyermekbarát meghallgató szobák megfelelő felszereltséggel és kötelező használat mellett nagymértékben csökkenteni tudják a gyermekeket az eljárás során érő traumákat – hangsúlyozta dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter 2013. október 24-én Békéscsabán. A 32/2011. (XI. 18.) KIM rendelet értelmében 2014-ig minden megyeszékhelyen kötelező létrehozni gyermekbarát meghallgató szobákat, ahol lehetőség van kép- és hangfelvétel készítésére, amit bizonyítékként a későbbi eljárás során fel lehet használni. Emellett a rendőrség köteles minden 14. életévét be nem töltött gyermeket gyermekbarát meghallgató szobában meghallgatni. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon kialakított helyiség megfelel a szakmai elvárásoknak. Az ezt igazoló tanúsítványt dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi minisztertől dr. Polyák Zsolt r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány vette át. Az átadás alkalmából Erdős Norbert a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Herczeg Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának tanácsnoka méltatta a kormányzati kezdeményezést és azt az összefogást, melynek köszönhetően a meghallgató szobába játékok, valamint korszerű technikai eszközök kerültek. Ezt követően dr. Polyák Zsolt r. ezredes hangsúlyozta, hogy a főkapitányságon 2002 óta az állomány vizsgálatát, ellátását végző pszichológuson kívül egy bűnügyi pszichológus is dolgozik. Tehát mindent igyekeznek megtenni annak érdekében, hogy a lelki traumát átélt gyermekek a rendőrségi eljárás során további kellemetlenségekkel ne szembesüljenek, illetve segítséget kapjanak rossz élményeik, emlékeik feldolgozásához.
(Fotók: Békés Megyei Önkormányzat, Zentai Péter)