Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 07. 14., cs - 06:43
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

 Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, kettő sérüléssel, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, mindhárom személy ellen elfogatóparancs volt kiadva. Kollégáink négy embert állítottak elő, egy férfi bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, illetve egyéb ok miatt három férfival szemben intézkedtek.

 Az egyenruhások a megye útjain 518 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 3 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 13 esetben éltek a rendőrök, 25 személy esetében közigazgatási, míg 38 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.