Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 08. 08., h - 07:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy halállal végződő, valamint hat anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten kollégáink, egyet az ország területén történő jogellenes tartózkodása miatt, két emberrel szemben pedig egyéb ok miatt intézkedtek.

Előállítás öt alkalommal történt, a személyek közül hárman bűncselekmény elkövetésével voltak gyanúsíthatók, kettőt pedig egyéb ok miatt vittek a rendőrkapitányságra kollégáink.   

Az egyenruhások a megye útjain 502 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 10 esetben éltek a rendőrök, 8 személy esetében közigazgatási, míg 35 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A meleg időjárás ellenére is legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot!
  • A járművezetés során legyenek figyelemmel arra, hogy hőség idején a reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válhatnak, ezáltal a hibalehetőségek száma is megnő.
  • A napon álló gépkocsit indulás előtt szellőztessék ki, menet közben használjanak légkondicionálót, vagy gondoskodjanak a levegőcseréről, a friss levegő utánpótlásáról!
  • A balesetek megelőzése érdekében minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.