Győr-Moson-Sopron megyében történt
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel, valamint nyolc anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, kettővel szemben pedig egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.
Az egyenruhások a megye útjain 410 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során pozitív eredményt nem mutatott a műszer.
Szabálysértési feljelentéssel 9 esetben éltek a rendőrök, 26 személy esetében közigazgatási, míg 32 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy – főként a téli időjárási viszonyokra való tekintettel – figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.
…hogy mindenki hazaérjen!