Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 11. 10., cs - 06:39
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, ebből négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján.    

 Szabálysértési feljelentéssel 22 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 35, míg közigazgatási bírságot 19 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 871 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak