Győr-Moson-Sopron megyében történt
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, valamint nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány két személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy férfival szemben pedig azért intézkedtek, mert ellene elfogató parancs volt érvényben.
Szabálysértési feljelentéssel 10 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 40, míg közigazgatási bírságot 71 alkalommal szabtak ki.
Az egyenruhások a megye útjain 1028 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 4 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.
…hogy mindenki hazaérjen!