Győr-Moson-Sopron Megyében történt
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel, valamint nyolc anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány 15 személyt fogott el és állított elő, 3 személyt tetten értek bűncselekmény elkövetésén, 1 személy ellen körözés volt kiadva, 4 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és 7 személyt egyéb okok miatt állítottak elő.
Az egyenruhások a megye útjain 974 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 4 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.
Szabálysértési feljelentéssel 11 esetben éltek a rendőrök, 117 személy esetében közigazgatási, míg 45 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.
… hogy mindenki hazaérjen!