Győr-Moson-Sopron megyében történt
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján, valamint négy személlyel szemben egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.
Szabálysértési feljelentéssel 21 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 42, míg közigazgatási bírságot 14 alkalommal szabtak ki.
Az egyenruhások a megye útjain 435 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során egy esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.
…hogy mindenki hazaérjen!