Győr-Moson-Sopron megyében történt
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, illetve három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány tizenhárom személyt állított elő, akik közül négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, kilenc fővel szemben pedig egyéb okból kifolyólag intézkedtek a rendőrök.
Az egyenruhások a megye útjain 652 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 10 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.
Szabálysértési feljelentéssel 16 esetben éltek a rendőrök, 4 személy esetében közigazgatási, míg 24 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gépjárművezetők figyelmét:
- Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
- Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
- Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
- Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!
...hogy mindenki hazaérjen!